Mi a NARANCSBŐR (CELLULIT) és az okai?

Zsír-anyagcserezavar a kötőszövetben. A lelassult vénás és nyirokkeringés helyi vérellátási zavarokat okoz. Nyirokpangást, bomlástermékek felhalmozódását idézi elő az irhában és bőraljában. A keringés lelassulása a szövetek oxigénhiánya, bomlástermékek felhalmozódása, okozza a bőr alatti zsírszövet egyenetlen eloszlását, zsírból-vízből álló kocsonyaszerű csomók felhalmozódását a bőr kötőszövetében, ami létre hozza a „karfiolos” bőrképletet.

A zsírszövet sejtjeinek térfogata folyamatosan változik, aszerint, hogy mennyi zsiradékot raktároz, vagyis mennyit eszünk. Térfogatukat a zsír mennyiségén kívül vízmegkötő képességük is befolyásolja.

Akkor beszélünk narancsbőrről vagy cellulitról, amikor megváltozik az irha és bőralja lazarostos kötőszövetének sejt közötti állománya, a kötőszövetek megnyúlnak, a zsírsejtek bab alakúvá válnak eldeformálódnak a méreganyagok is elraktározódnak bennük és a megnyúlt, ramaty állapotban lévő rostokra is rárakodnak. Amikor a zsírlerakodás miatt a kötőszöveti rostok meggyengülnek, akár el is szakadnak már nem képesek tartást adni a felfúvódott zsírsejteknek, így azok összecsomósodnak, és narancshéjszerű kidomborodást hoznak létre a külső hámréteg felé. Azokon a területeken, ahol cellulit található, rossz a bőr szöveteinek a vér és-nyirokkeringése, ezáltal lasabb az anyagcseréje. A cellulitos bőr ezért általában tapintásra is hidegebb. Mindezek eredményeként a bőr felszíne egy érett narancshéjhoz kezd hasonlítani.

A bőr állagának megváltozása nemcsak esztétikai kérdés. Keletkezése mögött sokszor a szervezet hormonális egyensúlyának felborulása, helytelen táplálkozási szokások (sok cukor, finomított élelmiszer, adalékanyagok) kevés folyadékfogyasztás áll.

A legtöbb betegség, így az emésztési túlsúly kialakulása, narancsbőr problémák jó részének hátterében a túl savasodás áll. Létrejöhet helytelen táplálkozás, mozgáshiány, dohányzás, stressz következtében. Ezek nátriumfelesleget okoznak, amely folyadék-felhalmozódáshoz vezet a sejtszövetekben, és ezzel pangást okoz. Ha szervezetünkben túlsúlyba kerül a sav, az egyébként gombostűfejnyi zsírsejtek akár babszem nagyságura is duzzadhatnak. A sejtekben és a sejtek között felgyülemlik a sejtfolyadék, mely sok savat tartalmaz, és megtámadja a sejteket. A nyirokpangás kialakulásával megreked a szöveti folyadék és a zsírsejtekben lerakódik a salakanyag. Cellulit esetén ez a folyamat látható a bőrön. Máris kialakul a narancsbőr. A máj, a vesék rossz működése, nem megfelelő étkezés, kevés folyadékfelvétel, mozgáshiány, renyhe emésztés, ill. székrekedés, rossz vérkeringés okából.

A cellulitos testrészben nyirokpangást, később értágulatot, érkárosodást okoz a nyirokkeringés zavara. A táplálékkal bevitt méreganyagokat a szervezet zsírsejtjeiben köti meg, a visszatartott vízzel higítja, ezzel óvja a létfontosságú szerveinket, hogy atoxikus vegyületek szó szerint ne marják szét azokat. A zsírszövet ezen elmélete szerint lényegében „mérgezett” vizet tartalmaz, nem csak zsírt, ezért is hatástalanok sokszor a fogyókúrák. Ezért kell esősorban méregteleníteni a szervezetet hogy a zsírsejt elengedje a mérgezett vízet, azután fog tudni fogyni a zsírsejt.

Ha mégis bekövetkezne a fogyás: mivel a zsírsejtek közötti állományban ilyenkor 35-70%-ban toxikus, vagyis mérgező anyagok vannak. Ha önmagában a fogyás megindul, viszont a savtalanítás nem, a szervezetben nem hogy csökkenne a toxikus anyagok mennyisége, hanem koncentrációját tekintve még növekszik is. Ez, pedig tovább károsítja a sejteket, amitől a bőr petyhüdtebbé válik és már meglévő narancsbőr állapota is romlik. A bőr rugalmasságáért felelős elasztin és kollagénrostok a méreganyagok felhalmozódása miatt nem képes megfelelően ellátni feladatát. A sav-lúg egyensúly ezen zavara nem csak cellulithoz, elzsírosodáshoz és rossz közérzethez vezet, hanem sok súlyos betegségért is felelős.

Narancsbőr kialakulásáért a rossz étkezési szokásokon valamint a női hormonok (ösztrogén) hatásán kívül a női kötőszövet jellege tehető felelőssé. A narancsbőr kialakulását ugyanis női szervezet struktúrája teszi lehetővé. A nők kötőszövet rostjainak szerkezete eltér a férfiakétól. a női kötőszöveti rostok ugyanis egymással párhuzamosak, könnyebben, ráadásul akár nagymértékű tágulásra is képesek, mint a férfiaké. Természetesen ezáltal is a szülésre hangolva a női szervezetet. A zsírsejtek-salakanyagokkal együtt alig várják, hogy a rácsokat kitölthessék, sajnos így kialakítva a hepehupás narancsbőr képletét, nem csak bosszúságunkra, hanem egészségkárosításunkra is.

Férfiaknál ritkán alakul ki a cellulit ennek oka részben az ösztrogén jóval alacsonyabb szintje és a kollagén, elasztin hálózatos szerkezetében található eltérésnek köszönhető. A férfiak egymásra merőlegesen helyezkedő keresztszálas kötőszövet rostjai miatt feszesebb kötésű, nagyobb ellenállású, míg a női kötőszövet lazább.