ÉTREND, DIÉTA

„Keveset-Többször”
Napjaink átlagemberének életformája óhatatlanul savas irányba tolja el a szervezet kémhatását, elsősorban az egészségtelen táplálkozásnak, az élvezeti cikkek nyakló nélküli fogyasztásának, a mozgásszegény életmódnak és a kevés friss levegőnek köszönhetően.
Alábbi írásainkban szeretnénk felhívni a figyelmet pár fontos dologra.
A DIÉTÁRÓL, AMIT TUDNI ÉRDEMES
Kezeléseink testsúlycsökkentését, a megfelelő étrend és diéta jelentősen elősegíti. Az étrend és diéta kiegészítéséhez a kereskedelemben bőséges szakirodalom kapható, melyek közül a jobbak figyelembe veszik az egyéni adottságokat. A diéta választékából lehetőleg szűrjük ki azokat, amelyek rövidtávra szólnak, nem veszik figyelembe meglévő betegségeinket, vagy nem kipróbáltak.
Diéta-titok:
Tilos a fehér liszt, a sültburgonya, a cukor, az alkohol fogyasztása a diéta ideje alatt. Az alkohol nemcsak magas kalória tartalma miatt nem megengedett, de lelassítja a szervezet zsíranyagcsere folyamatát is. Valamint, tilos a telített zsírokat tartalmazó ételek fogyasztása, úgy, mint a vaj, zsíros sajtok, a zsíros húsok, a szalonna, a hamburger, csokoládé, majonéz, szószok. Engedélyezettek azonban az olívaolajjal készült ételek, vagy az omega3 zsírsavakban gazdag tengeri halak, a grillezett fehérhúsok. Szintén fogyaszthatók zöldségek, gyümölcsök, olajos magvak és teljes kiőrlésű pékáruk. A só és, fűszer, fogyasztást minimálisra kell csökkenteni!
A fogyáshoz minimum 2 liter ásványvizet fogyasszunk!
Felejtsd el, hogy szénhidrátot nem lehet fehérjével együtt enni. Elég, ha a hagyományos köretet (sültburgonyát, rizst, főtt tésztát, galuskát) zöldségköretre váltod ki. Ezek is szénhidrátforrások, csak alacsonyabb az energiatartalmuk és rostban is gazdagok.
Alapjában véve mindenféle diéta az alábbi három kategória valamelyikébe sorolható:
* kevés zsír
* kevés kalória (ha az eddiginek a felét eszed első lépésnek tökéletes, gyomrod is szűkül)
* sok rost
Csak el kell döntenünk, hogy a magunk számára melyikre szavazzunk. Ha ez sikerült, a választás jócskán leegyszerűsödik. A legjobb választás, ha találunk olyan fogyókúrát, amelyet, egy életen keresztül be tudunk tartani. Bár ezek inkább étrendek, nem is diéták, az a lényeg, hogy segítségükkel
* felismerjük a jó és hasznos élelmiszereket
* elsajátítsuk az egészséges ételkészítési módokat
* gyomrunkat, ha már összeszűkítettük, ne engedjük újra kitágulni
Az életmódbeli programnak előnye még, hogy rendszeres fizikai aktivitásra motiválnak, és segítenek megakadályozni a jojóhatást.
Az emberi szervezetnek számos variánsa, genetikai vonala van, és különböző típusú testek más-más fajta táplálkozás mellett érzik jól magukat.
A vércsoport diéta jó megoldás lehet erre, hisz az adott személy genetikai vonalát veszi figyelembe, és annak megfelelő ételeket ajánl. Így van, akinek a zöldségalapú táplálkozás lesz kényelmesebb, és van akinek a magasabb állatifehérje-tartalmú.
Tény: az emberi szervezetnek testsúly kilogrammonként 0,8 g fehérjére van szüksége. Ez egy 60 kg-os nő esetében 48 g egy 20 dkg-os sült marhaszeletből 60 g. fehérjéhez jutunk, és akkor még semmilyen más fehérjeforráshoz nem nyúltunk aznap. Tehát legtöbbünk messze több fehérjét fogyaszt, mint amennyire valójában szükségünk lenne, és ez bizony problémákat okoz, és megint csak az elsavasodásnál lukadunk ki. (Egyébként inkább husiból vedd magadhoz a fehérje mennyiséget, mint tejből.)
A zöldségeknél is ügyelj arra, előfordulnak kifejezetten magas szénhidráttartalmú zöldségek is, melyekből nagyobb mennyiséget fogyasztva ugyan oda jutunk, ahová mondjuk más magas szénhidráttartalmú ételekkel. A fel nem dolgozott mennyiség zsírrá alakul, és alattomos hurkácskákat képez.
Magas szénhidráttartalmú zöldség: kukorica borsó burgonya ,sütőtök
Közepes szénhidráttartalmú zöldség: sárgarépa, zöldbab, csiperke gomba, káposzta, cukkini
Alacsony szénhidráttartalmú zöldségek: zöldpaprika, paradicsom, retek, brokkoli, kígyóuborka, spenót, sóska, padlizsán, fejes saláta
Az egyoldalú diéták megkérdőjelezhető fogyókúrák, mivel bizonyos adalékanyag, élelmiszer vagy élelmiszer kombinációját sulykolják, és így ígérnek súlycsökkenést (ilyen az ananászdiéta, a káposztaleves diéta, a tojásdiéta). Rövidtávon ezek hatnak is, hiszen alacsony kalóriatartalmuk sikert ígér, ám mivel nem kiegyensúlyozott a táplálék összetétele, hosszú távon hiánybetegségeket is okozhatnak. Ráadásul az ilyen fogyókúrák semmi jó étkezési szokásra nem vezetik rá az embert.
A cserélgethető diétánál egy konkrét étel-tervről van szó, de az ételeket csoportosítják. Mivel az egy csoporton belül található fogások vagy a kalóriát, vagy a glikémiás indexet, vagy a szénhidráttartalmat illetően egyenlők, egymással fel is cserélhetők. Például, ha a keményítő kategória szerepel a fogyókúrában, akkor egy szelet kenyér helyett félcsészényi zabkását, is elfogyaszthatunk, hiszen élelmi értékük megegyezik. Ha a diétában két adag, keményítős fogást írnak, akkor a fentiek alapján lehet enni két szelet kenyeret fél adag zabkásával. A cserélgethetős diéták előnye, hogy minden nap több variáció is felmerül, így az otthonunktól távol is könnyen be tudjuk tartani. Az ilyen diéták, ráadásul megtanítanak szelektálni az élelmiszerek között.
A fehérje diétán alapuló diéták azért jók, mert a fehérje adag betartása óvja az izmokat és inakat a szakadástól, és segíti az olyan szervek gyógyulását, mint fogak, vagy bőr. Hogy a te fogyókúrádban is mindig meglegyen a napi fehérjeszükséglet, figyelj arra, hogy naponta 2-3 adag fehérjét: húst (szárnyast), halat, száraz hüvelyest, tojást és mogyorófélét végy magadhoz. Ezek ugyanis a legfontosabb fehérjeforrásaink. Nagyon fontos, ugyanannyi mennyiségű zöldséget is egyél meg a hús mellé, mint amennyi húst elfogyasztasz. Ráadásul feltételezzük, diétádat aktív mozgással is kiegészíted, így annak érdekében, hogy megakadályozzuk, hogy szervezet izmokat építsen le, vagyis izmokból nyerjen kalóriát, szükséges, hogy a szervezetet elegendő fehérjével lássuk el. (sőt, ha még azt is szeretnéd, hogy izmod fejlődjön)
Alacsony zsír- alacsony kalória
Néhány program a bevitt zsírmennyiség figyeléséről szól, mások a kalóriaszámoláson alapulnak. Azok a rugalmas diéták, amelyek a kettő kombinációjából állnak, megadják a lehetőséget, hogy személyiségünknek megfelelően válasszunk ételt, és annak mennyiségét is mi határozhassuk meg. A legtöbb embernek az ilyen fogyókúrák beválnak, viszont némelyik egyáltalán nem vezet súlycsökkenéshez. Például ha a zsírbevitelt visszavesszük, és eszünk helyette bizonyos mennyiségő cukrot (szénhidrátot) — ami kalória ide, kalória oda, bizony zsírrá alakít a szervezet, amit zsír formájában el is raktároz, tehát hizlal.
Tény: a szénhidrátok a testben glukózzá, vagy más néven vércukorrá alakulnak, amely szervezetünk legfőbb energiaforrása. A szénhidrátok, szerkezetüktől függően különböző sebességgel alakulnak át glukózzá. A gyorsan lebomló szénhidrátok nagy mennyiségű energiával látnak el rövid idő lefolyása alatt. A hirtelen keletkezett nagy mennyiségű glukózt a szervezet nem tudja felhasználni, ezért egy részét zsír formájában elraktározza, ami súlyfelesleget okoz. Ugyanakkor a glukóz gyorsan távozik a szervezetből, és te hamar megéhezel. Ebből kifolyólag a gyümölccsel is óvatosan kell bánni a diéta idején.
Remélem, most már érted miért pártolom a fehérje diétát, alacsony szénhidrát tartalmú zöldségfélével, ami rostokban is igen gazdag.
A hosszú évek folyamán felszedett túlsúly nem tüntethető el egyik percről a másikra!
A kövérség nem betegség, hanem állapot, amelynek során az energia-egyensúly felbomlik. Több energiát viszünk be a szervezetünkbe, mint amennyit az képes elégetni. (Nem is gondolnánk milyen kevés kalóriára van szüksége a szervezetünknek). Túlsúlyunkat, csak úgy veszíthetjük el, ha helyreállítjuk az egyensúlyt. DIÉTÁVAL, + MOZGÁSSAL, HYPOXIVAL, INFRASZAUNÁVAL, ZSÍRÉGETŐ MASSZÁZZSAL!
A sikeres súlymegtartás a belső békénktől függ. Amennyiben a testünk, lelkünk harmóniában van, az étvágyunk, testsúlyunk is normális szinten marad.
Miután sikeresen leadtuk a kilókat, át kell alakítani étkezési szokásainkat. Az új életmód kialakítása a garancia arra, hogy megőrizhessük az eredményt, és ne jöjjenek vissza a leadott kilók.
C-VITAMIN: Azon túl, hogy egészséges, kiváló bőrfeszesítő hatása is van. A legjobb, ha valódi citromléformájában kerül a szervezetbe, méghozzá kora reggel. Egy fél citrom leve egy pohár vízbe facsarva csodákra képes, hiszen ebben a formában még zsírégető hatású is. A citrusfélék, az eper, brokkoli, a zöldpaprika és a karfiolmind magas C- vitamin tartalmú.
Ezenkívül rendszeresen fogyasszunk olyan italokat, amelyekből a szervezetünk koffeinhez jut, legyen az feketekávé, tea, de a legtökéletesebb zsírégető a zöld tea. Ha napközben ebből elkortyolunk 2-3 csészével, a bőrünk kisimul és feszesebb lesz.
Vacsora (utolsó étkezés) és a lefekvés között teljen el 4 óra.
Számítsd ki testtömeg-indexed (BMI)!
BMI: egy átlagembernél megbízható mutatója a tápláltsági állapotának.
Nem minden esetben ad reális értéket, mert nem veszi figyelembe a kort, a nemet, és az izomtömeg állapotát. Ezért van szükség testzsírszázalék mérésére is, így kapunk teljes képet.
A számítás alapján az alábbi kategóriákba sorolhatók az eredmények:
– 20 alatt sovány,
– 20.1-25-ig normál,
– 25.1-30 I. fokú elhízás,
– 30.1-35-ig II. fokú elhízás,
– 35.1-40-ig III. fokú elhízás, –
40 felett IV. fokú, extrém elhízás.
BMI kalkulátor
BÉRES ALEXANDRA SÚLYKONTROL PROGRAMJA!
Ajánljuk mindenkinek, egy kis ízelítővel!
Mi is az a súlykontroll index egy olyan szám, amely segítséget nyújt neked mind a fogyókúrában, mind a súlyod megtartásában. A súlykontroll index kialakításának alapja az élelmiszerek glikémiás indexe, energia, szénhidrát és zsiradéktartalma volt.
Glikémiás Index: az egyes élelmiszerek elfogyasztása után 2-3 órával a glükozhoz (szőlőcukorhoz) viszonyított vércukorszint-emelő hatást mutatja meg százalékos arányban.
Ezek alapján sorolták be az élelmiszereket 1-től 100-ig:
1-30 között alacsony,
31-60 között közepes,
60 felett pedig magas
a Súlykontroll Indexű élelmiszerről beszélünk. Minél kisebb az adott élelmiszer mellett feltüntetett Súlykontroll Index, annál inkább fogyaszthatod, és fordítva.
| ALACSONY (30 alatt) | KÖZEPES (31-60 között) | MAGAS (61 és felette) | ||||||||
| Élelmiszer | Index | Adag (nő) | Élelmiszer | Index | Adag (nő) | Élelmiszer | Index | Adag (nő) | ||
| Csirkemell | 8 | 12 dkg | Narancs | 31 | 1 db közepes | Eperdzsem | 61 | 3 dkg | ||
| Csirke börrel | 25 | 12 dkg | Túró | 33 | 5 dkg | Cukros üdítök | 62-73 | 3,3 dkg | ||
| Pulyka comb | 9 | 12 dkg | Sárgarépa | 34 | 25 dkg | Mazsola | 65 | 2 dkg | ||
| Tonhal | 9 | 15 dkg | Szőlő | 37 | 1 fürt közepes | Kolbász | 66 | 2 dkg | ||
| Csirkesonka | 9 | 6 dkg | Zöldborsó | 39 | 25 dkg | Camembert sajt | 66 | 3-5 dkg | ||
| Marhafelsál | 18 | 12 dkg | Korpás zsemle | 40 | 1 db | Fehérkenyér | 67 | 6 dkg | ||
| Kacsa bőr nélkül | 14 | 12 dkg | 100%-os almalé | 41 | 2 dl | Fehérkifli | 69 | 1 db | ||
| Meggy | 19 | 20 dkg | Tejföl 12%-os | 41 | 0,3 dl | Csokoládé | 70 | 5 dkg | ||
| Cseresznye | 20 | 20 dkg | Csirkemáj | 43 | 12 dkg | Köles | 74 | 5 dkg | ||
| Grépfruit | 19 | 1 db nagyobb | Kukorica | 45 | 20 dkg | Puffasztottrizs szelet | 79 | 2 szelet | ||
| Kígyóuborka | 22 | 13 dkg | Trappistasajt | 46 | 12 dkg | Kenőmájas | 80 | 3 dkg | ||
| Brokkoli | 23 | 25 dkg | Sertéshús | 46 | 12 dkg | Búzaliszt | 81 | 2 dkg | ||
| Mozzarella sajt | 24 | 3-5 dkg | Tojás | 48 | 2 db | Cukrozott tejszín | 82 | 2 dkg | ||
| Gomba csiperke | 24 | 25 dkg | Durumtészta | 51 | 5 dkg | Hasábburgonya | 84 | 20 dkg | ||
| Tej 1,5%-os | 25 | 2,5 dl | Vadrizs | 55 | 5 dkg | Szőlőcukor | 100 | 2 dkg | ||
| Paradicsom | 27 | 13 dkg | Mandula | 35 | 3-5 dkg | Méz | 62 | 3 dkg | ||
| Alma | 28 | 1 db közepes | Mák | 51 | 3-5 dkg | Margarin | 89 | 2 dkg | ||
| Joghurt | 29 | 1,5 dl | Ketchup | 47 | 0,1 dl | Oliva olaj | 69 | 0,5 ml | ||
| Káposzta | 26 | 25 dkg | Sárgadinnye | 46 | 1 szelet | Burgonyachips | 89 | 5 dkg | ||
| Paradicsom | 27 | 5 dkg | Görögdinnye | 50 | 1 szelet | Burgonya fött | 68 | 20 dkg | ||
| Lazac | 16 | 15 dkg | Máj | 44 | 12 dkg | Burgonyapüré | 91 | 1 adag | ||
| Ponty | 11 | 15 dkg | Cékla | 45 | 13 dkg | Hasábburgonya | 89 | 20 dkg | ||
| Tonhal | 9 | 15 dkg | Narancslé 100% | 45 | 2 dl | Majonéz | 62 | 0,3 dl | ||
| Spenót | 23 | 25 dkg | Tészta teljes kiörlésü | 45 | 5 dkg | Üdítő gyömbér | 62 | 3,3 dl | ||
| Padlizsán | 23 | 25 dkg | Virsli baromfi | 47 | 2 db | Kóla | 66 | 3,3 dl | ||
| Vörös bor | 23 | 2 dl | Kivi | 40 | 2 db | |||||
| Fehér bor | 23 | 2 dl | Kifli korpás | 40 | 1 db | |||||
| Birka | 23 | 12 dkg | Zöldborsó | 39 | 25 dkg | |||||
| Tök | 24 | 25 dkg | Földimogyoró | 43 | 3-5 dkg | |||||
| Kelkáposzta | 24 | 25 dkg | Ananász | 43 | 20 dkg | |||||
| Túró félzsíros | 27 | 5 dkg | Rizs | 59 | 5 dkg | |||||
| Mozarella | 24 | 3-5 dkg | Banán | 43 | 1 db | |||||
| Feta sajt | 23 | 3-5 dkg | Cukor (gyümölcs) | 43 | 2 dkg | |||||
| Uborka | 22 | 13 dkg | ||||||||
| Hering | 18 | 13 dkg | ||||||||
| Paprika | 23 | 13 dkg | ||||||||
| Kefír | 29 | 1,5 dl | ||||||||
|
|
||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||
| MAGAS (61 és felette) | |||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||
|
|
||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||
|
|
||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||
1. SZAKASZ: ELŐKÉSZÍTÉS Az első szakasz szigorú, de rövid ideig tart. Ez idő alatt viszonylag gyors súlycsökkenésre számíthatsz, ami elsősorban folyadékveszteségre utal. Ekkor próbáljuk meg a fokozatossá elvét betartva — átállítani szervezeted anyagcseréjét, ami a fogyókúrát kedvezően befolyásolja majd .Ez tehát rövid ideig tartó szakasz, 7-10 napos, attól függően, mekkora súlyfeleslegtől szükséges megszabadulnod. Alexandra tapasztalata alapján: Fontos, hogy ezt a szakaszt csak a megadott ideig tartsd, mert szigorúsága miatt szervezeted annyira lecsökkentheti alapanyagcseréjét, ami a fogyás megállásához, a későbbiekben pedig a sokak által ismert jojóeffektus kialakulásához vezethet! Mintarecept 1 szakasz 1 adag Friss, 25dkg leveles paraj, 15dkg lazac, 5dkg joghurt, 10ml citromlé, 5ml olivaolaj, só izlés szerint,1 gerezd fokhagyma, bors ízlés szerint . A Lazacot kevés olívaolajon megpirítjuk, sóval, borssal fűszerezzük, kevés citromlevet csorgatunk rá. A lazac bőrös oldalát 3-4 percig. A bőr nélküli oldalát 2-3 percig grillezzük. 2. SZAKASZ: LASSÚ TARTÓS FOGYÁS Alapszabály a második szakaszban: 2 alacsony (30 alatti) Súlykontroll Índexű élelmiszer mellé, már választhatsz 1 közepes (31 és 60 közötti) indexűt is. A második szakaszban heti kb. 0,5-1 kg súlyvesztésre számíthatsz. Ez természetesen sok más tényezőtől is függ, így a fogyás mértéke egyenként más és más. Hosszúsága is mindenkinél eltérő, hiszen a kezdő testtömegtől függően alakul 20 kg súlyfelesleg esetén például több hónapot jelent. Mintarecept 2. szakasz 1 adag 12 dkg csirkemell, 4 dkg gomolyatúró, 0,5 g.metélőhagyma, 0.25db tojás, 5 dkg barnarízs, 1+0,5 fej vöröshagyma, 3dkg. Paradicsom, 3 dkg zöldspárga, 3 dkg karfiol, 5ml olaj, 1db babérlevél, petrezselyemzöld, só, bors, ízlés szerint, 1gerzed fokhagyma. A gomolyatúrót összetörjük, sóval, borssal ízesítjük. 1 gerezd zúzott fokhagymát hozzákeverünk, megszórjuk petrezselyemmel, hozzáadjuk a tojást, és jól összekeverjük masszát. Ezután az előkészített csirkemellekre halmozzuk, és szorosan becsavarjuk. Kiolajozott hőálló tálba helyezzük, és előmelegített sütőben 25-30 perc alatt megsütjük. 3. SZAKASZ: A SÚLYTARTÓ RÉSZ, AZAZ MAGA A SÚLYKONTROLL Alapszabály. u.a., mint a 2. szakaszban: 2 alacsony, 1 közepes indexű élemiszer, + 3 naponta 1 adag magas (60 feletti) indexű élelmiszert is megengedhetsz magadnak. A 3. szakasz a Súlykontroll Program legfontosabb szakasza: elért súlyodat segít megtartani. Ebben a szakaszban az eddig elsajátított fogyókúrás alapokat bővítjük ki életmódprogrammá. Mintarecept 3. szakasz 1 adagra 12 dkg pulykamellfilé, 5 dkg joghurt, 2 dkg mazsola, 3 dkg vöröshagyma, 3 ml olaj, 1 gerezd fokhagyma,só, bors, currypor izlés szerint, 1 tk. gyömbér, 5 dkg durumpene, 2ml olivaolaj A pulykamellfilét ujjnyi vastag csíkokra vágjuk. Megpucoljuk a vöröshagymát, majd apróra vágjuk, és kevés olajon aranybarnára pirítjuk. Hozzáadjuk a fűszereket, ezeket is összepirítjuk, hozzáadjuk a zúzott fokhagymát, megsózzuk és fedő alatt 15-20 percig saját levében főzzük. Ha puha, hozzáadjuk az előzőleg beáztatott mazsolát, és hőkiegyenlítéssel belekeverjük a joghurtot, majd készre forraljuk. Főtt durumpennével tálaljuk. Végre egy program, ami figyelembe veszi, hogy társas lény vagy, vannak ünnepeid, vagy egyszerűen csak egy rosszabb napod, amikor nem tudsz ellenállni a kísértésnek! Nincs többé bűntudat egy-egy elcsábulás után. Ahhoz, hogy megengedhess magadnak egy kis kilengést, csupán egy szabályt kell betartanod: az elfogyasztott extra bevitelt másnap kompenzálnod kell! Szuperkompenzációra akkor van szükség, ha mégsem bírtál ellenállni a kísértésnek. Ezt mindenképp próbáld elkerülni, de ha már megtörtént, nem szabad feladnod, amit eddig elértél! FONTOS! Ha az eddigiek felkeltették az érdeklődésedet ALEXANDRA könyvéből még részletesebben megismerheted a módszert.
|
|||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||
KALÓRIA ÉS GI INDEX TÁBLÁZAT
A táblázat az ételek 100 grammjának energiatartalmát kcal-ban, illetve az ételek glükoztartalmát GI értékét, mutatja meg: azaz alacsony, közepes, vagy magas glükoz tartalommal rendelkeznek-e.
Minél alacsonyabb glükoz tartalmú ételt eszünk, csökkentjük az inzulin szintünket, mivel a magas inzulin szint, újabb magas glükoz tartalmú szénhidrát evésre kényszerít minket, nem fog zsírrétegünk csökkenni.
A fehérjék segítenek az éhségünk legyőzésében is, valamint energetizálják az agyunkat, miközben az inzulin szintünket alacsonyan tartják. Ha étrendünkben a szénhidrátokat, fehérjéket cseréljük, ezáltal a glükoz bevitelünket is csökkentjük.
Ha csökken testünkön lévő zsírmennyiség, illetve tartósan alacsony az inzulin szintünk, akkor szervezetünk átáll a zsírégető üzemmódra.
|
||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||
|
PULZUSTÁBLÁZAT KÖZTES NAPOKON HA EDZZEL, JÓ HA FIGYELEMMEL KISÉRED A PULZUSSZÁMOD! Az alábbi táblázat az átlagos pulzusszám változási arányát mutatja.
|
||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||
SZÉNHIDRÁTOK
A szénhidrát energiát jelent. Erre az energiára szükség van ahhoz, hogy a szervezet elég erős legyen a szervezetbe már beépült zsírok mozgás közbeni elégetéséhez. A zsír a szénhidrát lángjában ég el. Edzés előtt ne növeljük cukorszintünket, érkezzünk alacsony vércukorral. A szervezet ugyanis először cukrot éget, (máj raktárából) s csak ezután kezdi kezelésbe venni a zsírraktárakat. egyszerű szénhidrát: szőlőcukor, és a gyümölcscukor, kettős szénhidrát: asztali cukor, összetett szénhidrát: keményítő A szénhidrátok megtalálhatóak a földön termő energiaszállítókban.
GABONA, RIZS, GYÜMÖLCS, ZÖLDSÉGEK, BURGONYA, GESZTENYE (utóbbi kettő: keményítő)
FEHÉRJE
A sejt építő eleme. A fehérje nagyrészt azon élelmiszerekben fordul elő, melyek közvetlen kapcsolatban állnak az élőlényekkel. Minden ami megy repül vagy úszik.
HÚS, SZÁRNYAS, HAL, SAJT-és TEJTEMÉKEK, TOJÁS, SZÓJA
ZSÍROK
Energia bomba, koleszterin növelők.
Kerülendők
Az alacsonyrendű zsírok / telített zsírsavak: ÁLLATI ZSÍRADÉK, MAJONÉZ, SZÓSZOK, TEJSZIN
(Engedélyezett)
Telítetlen zsírok / növényi eredetű zsírok: OLIVA, DIÓ, MAGVAK,
SAVAS ÉS LÚGOS ÉLELMISZEREK
Fogyasszunk minél kevesebb savas és minél több bázikus- lúgos- ételt!
A sav hatására a vér összesűrűsödik, ezért a vérkeringés lomhává válik, kiváltképp ott, ahol a savak felhalmozódtak. Ennek hatására bizonyos szervek nem tudnak teljes kapacitással működni, ezért több jele tapasztalható az öregedésnek. Így a betegségek is egyre gyakoribbá vállnak. |
||||||||||||
|
IGAZOLT TÉNYEK Amit tudni kell a sajtról, májról, mézről A sajtok igencsak zsírosak. Bár a mozzarella a sajtok közül is a legsoványabb, azért ne felejtsd el, hogy a zsírtartalma ennek sem elhanyagolható! Tény, hogy kevésbé hizlal, mint más sajtok, az viszont tévhit, hogy egyáltalán nem. Akkor jársz legjobban, ha salátához használod fel, lehetőleg kis mennyiségben, néhány mozzarella golyó vagy sajtszelet formájában, és könnyű öntettel locsold meg, ha viszont fogyókúrázol, mindenképpen kerüld el! A májnak nem túl magas a kalóriatartalma, és kis mennyiségben egészséges is, ám a koleszterinszintednek nem a legjobb barátja. Feldolgozott alakban, májkrém formában pedig még rengeteg zsír is társul hozzá. A sok zsír lassítja a szénhidrátok lebontását, és az érrendszerednek sem tesz jót. Mivel a májkrémet nem magában eszed, hanem általában kenyérrel, a további szénhidráttal csak rontasz a helyzeten. A mézet nem szükséges hűteni, de ha mégis bekerül a hűtőbe, akkor sem tapasztalható rajta negatív változás. Rengeteg jótékony hatással rendelkezik – magas az ásványi anyag- és vitamintartalma, és sok hasznos enzim található benne. Könnyen emészthető, és kevésbé hizlal, mint a cukor, de ez sajnos nem jelenti azt, hogy egyáltalán nem fogsz hízni tőle, a méznek ugyanis a cukorhoz hasonlóan magas a glikémiás indexe. Ennek ellenére inkább ezt használd édesítésre, mivel kétszer olyan édes, mint a cukor, ezért kevesebb is elég belőle. A méz a cukorhoz képest tehát jó választás, de korántsem diétás étel. Kilenc ok, hogy miért igyunk mindennap zöld teát Az ízletes ital rendszeres fogyasztása jó hatást gyakorol egészségünkre, melyekért a benne található epigallokatekin-gallát (EGCG) felel. 1. A zöld tea kiváló fegyver a zsír ellen, az epigallokatekin-gallát (EGCG) megnöveli a zsírégetés hatásfokát. 2. Az EGCG más katekinekhez hasonlóan aktiválja a hasi zsírszövetben található zsírégető géneket, így a zsírégetés 77 százalékkal felgyorsul, állítják a Tufts University kutatói. 3. A zöld tea egyensúlyban tartja a vércukorszintet és így az energiaszintet is. Az EGCG növeli az inzulinérzékenységet, így a vércukorszint stabil marad és nem jelentkezik az ingadozást jelző fáradékonyság, ingerlékenység és az egészségtelen ételek kívánása. 4. Egyes kutatók szerint a zöld tea segíthet a tüdőrák ellen is. Egy áprilisban közzétett tanulmány szerint az EGCG lassítja a tüdőrákos sejtek növekedését. 5. Számos vizsgálat bizonyította, hogy az EGCG segítségével megelőzhető a vastagbélrák. 6. A Cancer Science folyóirat márciusi számában megjelent egyik cikk szerint az EGCG hatására a prosztatarákos sejtek elpusztítják saját magukat. 7. A zöld tea kétszázszor hatásosabb a bőr károsodását és ráncosodását okozó szabadgyökök ellen, mint az E-vitamin. 8. A zöld tea olyan antioxidánst tartalmaz, amely nemcsak a bőrsejteket védi meg a szabadgyököktől, de hatásos lehet az ízületi gyulladások, a cukorbetegség és a daganatok ellen is. 9. Akit nem hoz lázba a zöld tea íze, kóstoljon meg többféle fajtát. Ihatjuk forrón vagy hidegen is, továbbá édesíthetjük természetes édesítőszerekkel is. A zöld tea emellett sokkal kevesebb koffeint tartalmaz, mint a kávé vagy a fekete tea. Medipress ajánlásával A fehér cukorról * A fehér finomított cukor megakadályozza a kalcium beépülését a szövetekbe. A kóláról * A kólának rendkívül savas a kémhatása (2,5), és 32 pohár 10-es pH-jú vizet kell meginni utána, hogy semlegesítsük! Egy pohár kóla olyan nagy mennyiségű oxigént köt le, amit 32 pohár lúgos víz tud pótolni. Az oxigén hatása a rákos sejtekre Otto Warburg Nobel-díjas tudós kísérletei szerint, RÁKOS SEJTEK, a legtöbb baktériumhoz hasonlóan, oxigénszegény környezetben szeretnek élni. Kiderítette, hogy az oxigén mennyiségének növekedése megakadályozza a rákos sejtek elburjánzását, és végső soron, akárcsak a lúgos környezet el is pusztítja őket. JEGYEZZÜK MEG! Daganat nem jöhet létre olyan környezetben, ahol a sav-lúg egyensúly fennáll, és bőségesen van oxigén. Ezt bizonyítja, hogy nem létezik szívrák. A tüdőből a szívbe folyó vér az egész szervezet oxigénben leggazdagabb és legmagasabb pH-értékű része. Miközben a vér átmegy a tüdőn, a savas toxinok kikapcsolnak belőle, és marad a sok-sok oxigén és a magas pH-érték. A rákos sejteknek mindig szélsőséges a pH-értékük, és oxigénhiány áll fenn bennük, míg az egészséges sejtekben enyhén lúgos a kémhatás és magas az oxigéntartalom.
|
||
HÁROM LEGJOBB ÉTEL AZ ÖREGEDÉS ELLEN
Három étel más táplálékokhoz képest messze a legjobbnak bizonyult az öregedés elleni harcban; a Harvard Egyetem tudósai szerint e csodaszerek vissza is fordíthatják az idő előtt beindult káros folyamatokat. A kutatók a kérdéses ételeket széleskörűen tanulmányozva — korábbi vizsgálatok eredményeit is figyelembe véve — bizonyították, hogy valóban működhet a fiatalító hatás.
Az egyik legjobb fiatalító szernek tűnik a vörösbor, legalábbis a harvardi tudósok szerint. Ám ez nem azt jelenti, hogy a vörösboros üveg gyakori társaságát élvezve visszaforgathatjuk az idő kerekét. Valójában a vörösbor egyetlen fő alkotóeleme teszi jóval fiatalabbá és élénkké az embert, ez pedig nem más, mint a resveratrol. A Harvard Egyetem által vezetett kísérletben — amelyről a Táplálkozás és Anyagcsere szakfolyóirat 2006-os 3. számában olvashatunk — azt találták, hogy a resveratrol képes meghosszabbítani a várható élettartamot minden élő szervezet esetében, legyen az penészgomba, féreg vagy muslica.
A csodaszer, úgy tűnik, hasonlóan dolgozik, mint a drasztikus kalóriacsökkentés. A kalóriák drámai mérséklése pedig meghosszabbítja az életet. A piacon természetesen számtalan resveratrol étrendkiegészítő található, de a tudósok azt ajánlják, hogy körültekintően válasszunk, mert csak a jó minőség garantálja a sikert.
Hasonló csodaszernek kiáltják ki a kutatók az étcsokoládét is. Ez nem jelenti azt, hogy egész nap csokoládét kellene enni. A kedvelt édesség valódi előnyét az antioxidánsok jelentik, amelyek az aktív összetevőkben találhatók. A tanulmány a csokoládéról és összetevőiről szóló, 1996 és 2005 között publikált 136 tudományos cikket vizsgált át. A mostani elemzés azt találta, hogy napi 50 gramm étcsokoládé 10,5 százalékkal csökkenti a szívbetegségek kockázatát. Ráadásul az étcsoki evéssel 19 százalékkal csökkenthetjük az esélyét annak, hogy szívbetegségben halunk meg. Az étcsokoládé antioxidánsokat is tartalmaz, amelyeket világszerte az öregedésért felelőssé tett szabadgyökök ádáz ellenségeként tartanak számon. Ha antioxidánsokat eszünk, fiatalabbaknak nézünk ki, és annak is érezzük magunkat. És semmi sem tartalmazza ezt az anyagot magasabb koncentrációban, mint a tiszta kakaókivonat.
Szintén hatásos fegyver lehet az öregedés ellen a zöld tea. A nőkkel foglalkozó folyóirat, a Harvard Women’s Health Watch októberi száma szerint a zöld tea hatásának titka a nagy mennyiségű flavonoidban keresendő. A zöld tea kiváló forrása a katekineknek. A kémcsövekben a katekinek sokkal erőteljesebbnek bizonyultak abban, hogy megállítsák a sejtek oxidatív sérülését, mint a C és E vitaminok, és úgy tűnik, hogy további gyógyító hatásaik is vannak. A tanulmányok azt találták, hogy kapcsolat van a zöld tea fogyasztás és bizonyos rákfajták — bőr-, mell-, tüdő-, bél-, gége-, hólyag- — kockázatának csökkenése között.
A zöld és fekete teát fogyasztók további előnyökre is számíthatnak: rendszeres teázással például a szívbetegségek kialakulása is csökken. A zöld, fekete és oolong teák antioxidánsai segítenek megállítani az LDL, a rossz koleszterin, és növelik a HDL, a jó koleszterin szintjét, valamint javítják az érrendszer működését. Egy kínai tanulmány szerint, amelyet nemrég publikált a belgyógyászati szaklap, az Archives of Internal Medicine, 46-65 százalékkal kevesebb a magas vérnyomás kockázata az e teákat rendszeresen fogyasztók körében.
TUDTAD EZT?!
A TEJRŐL
(SOLTÉSZ SZILVIA TÁPLÁLKOZÁSI TANÁCSADÓ)
Ki merné azt állítani, hogy nem egészséges? Rengeteg kalciumot tartalmaz, attól lesznek erősek a csontjaid, fogaid, és amióta az eszedet tudod, a tej élet, erő és egészség. Ez a mítosz.
A tények pedig azt mutatják, hogy azokban az országokban, ahol a legtöbb tehéntejet fogyasztják ( az USA és Skandináv országok), a legmagasabb arányban van jelen a gyermekkori cukorbetegség, a mell-és prosztatarák, valamint a csontritkulás. Igen, a csontritkulás, ami rengeteg tanulmány és felmérés szerint egyenes arányban áll a tejfogyasztással.
A Harvard Egyetem közel 78 000 ápolónőn végzett, 12 évig tartó vizsgálódása megdöbbentő eredményre jutott: a napi 3 pohár tejet fogyasztó nők körében többszörös volt a csontritkulás, mint a tejet nem fogyasztó csoportban. Ennek oka többek között az, hogy a tejben lévő kalciumnak mindössze 25 százaléka szívódik fel a megfelelő mennyiségű magnézium hiányában, ugyanakkor a tejtermékek fogyasztása olyan mértékben savasítja el a szervezetet, hogy az kénytelen a csontokból kivont kalciummal semlegesíteni ennek hatását, különben sokkal súlyosabb következményekkel kellene számolnunk. És mi történik a tejben levő kalcium maradék 75 százalékával? Mint valami vakolat, lerakódik, az érfalon és rugalmatlanná teszi azt, kis kövekben összegyűlik a vesében, valamint ízületi panaszokat okoz. Érdekes, hogy minél több tejet iszik valaki, annál több kalcium ürül a vizelettel a szervezetből. A csontok a terheléses edzéstől lesznek erősek, nem a joghurttól. És ha ez még nem lenne elég, a tejtermékek többsége, erősen nyálkaképző hatású, amint a gyomorba, bélbe ér. Az ember az egyetlen emlős, aki más emlős tejét issza. A tehéntejet arra alkotta meg a természet, hogy a kis boci irdatlan iramban fejlődjön és növekedjen, így a tej többszörösét tartalmazza annak a fehérje és cukormennyiségnek, amit az emberi szervezet kezelni képes. Ezért minél ritkábban és minél kevesebbet iszol belőle, annál jobb. Egészséges alternatíva: préselt zöldséglevek kis gyümölccsel, rizstej, szójatej, kókusztej, mandulatej, bio szörpök ásványvízzel, diétás rostos üdítők.
OLAJOS MAGVAKRÓL
Az olajos magvaktól a legtöbb diétázó fél, mert rengeteg kalóriát tartalmaznak. Ám nem csak kiváló energia-források, a magvak rengeteg hasznos tápanyagot antioxidánsokat, ásványi anyagokat, nyomelemeket, vitaminokat is tartalmaznak, így ha mértékkel fogyasztjuk őket kifejezetten egészséges élelmiszerek. Ahhoz, hogy bőrünk el tudja látni feladatát, iktassunk étrendünkbe olajos magvakat!
Ezek jó forrásai a telítetlen zsírsavaknak Omega3, Omega6-nak, az E- vitaminnak, mely igen fontos antioxidáns, a Karotinnak, mely elő vitaminja az A vitaminnak. Az A-vitamin elsősorban a bőrünk egészségéért felel, valamint a látással és a szemmel kapcsolatos problémák kezelésében fontos. A farkasvakság, az éleslátás hiánya és több más szembetegség elkerüléséhez az A vitamin nélkülözhetetlen. Egészségesen tartja a bőrt, a körmöt, a hajat, a fogakat és a fogínyt. Igen hatásos a pattanások kezelésében.. A tartós A vitaminhiány száraz szemhez (xerophthalmia), éjszakai vagy teljes vaksághoz, illetve bőrbetegségekhez, fertőzésekhez (például kanyaró), hasmenéshez és légzési rendellenességekhez vezethet. Valamint a B vitaminok melyek bőrünket és idegrendszerünket védi. Ásványi anyagok: Kalcium + Kalium, ami a csontoknak szükséges. Cink, réz, vas, kobalt is megtalálható bennük.
Fontos, hogy natúr, azaz ne pörkölt, ne sózott formában együk őket! S a napi adagot több részletben 5-10 szemenként fogyasszuk, akár 1 étkezést is kiválthatunk vele.
Mandula
A dietetikusok és testépítők kedvence is. Rengeteg rostot, E vitamint, valamint B1-, B2- és B6-vitamint és karotint tartalmaz. Ásványi anyagai közül a rengeteg kálium, kalcium, magnézium foszfor említendő. Nyomelemei közül a vas, mangán, cink kiemelendő. A koleszterinszint alacsony tartásában is segít. 23 szem mandula 163 kcal.
Kesudió
Rákmegelőző, segít a hajnak, szívnek, egészséges csontoknak, egészséges idegrendszernek, epekő kialakulását is gátolja, segíti az emésztést, segít a fogyásban. Zsírban és fehérjében gazdag, de koleszterin szintet nem emeli meg. Vitaminokban nyomelekben gazdag, riboflavint, pantoténsavat, tiamint, niacint, káliumot, magnéziumot és vasat is tartalmaz. Segíti a vérképzést, nyugtatja az idegrendszert, és a magas vérnyomás ellen is hatásos. 18 szem kesudió 163 kcal.
Dió
Számos értékes anyagot tartalmaz: telítetlen zsírsavakat, fehérjét, ásványi anyagokat (Cinket,Mg, K, Ca), és vitaminokat (E-, B-vitamin) tiamint, niacint tartalmaz.. Gyógyhatását tekintve többek között gyulladáscsökkentő, fertőtlenítő, összehúzó hatású. A dióban található többszörösen telítetlen zsírsavak csökkentik a vér koleszterinszintjét, segítenek a keringési és szívbetegségek megelőzésében. Vegetáriánusok számára is igen hasznos, mert megfelelő fehérje és ásványi-anyag forrás. 14 fél dióbél 185 kcal.
Pisztácia
Gazdag káliumban, sok magnézium és foszfor, valamint B6- vitamin és tiamin található benne. Utóbbi növeli a szervezet energiaszintjét. Az olajos magvak közül a pisztáciában van a legkevesebb kalória. 49 szem tartalmaz 162 kcalt. Valóságos arginin raktár, mely fontos szerepet játszik a szervezet anyacsere folyamatában, továbbá segít a nitrogén-oxid szint növelésében. a nitrogén-oxid megakadályozza, hogy a vérerek falain koleszterin rakódjon le. Az arginint, ismertebb nevén L-arginint egy csodamolekulának tartják, mely testünk nagyon sok folyamatának működésében segít. A pisztácia 10%-al csökkenti a stressz okozta magas vérnyomást
Mogyoró
Olajtartalma magas, 100 grammonként kb. 560 kalóriát tartalmaz. Mielőtt azonban e hír hallatán megszabadulnánk mogyorókészleteinktől, jobb ha tudjuk, hogy telítetlen zsírsavakról van szó, amelyek valójában egészségesek. A mogyoróban (csakúgy, mint pl. a gyümölcsökben) nagy mennyiségben találhatóak élelmi rostok. Számos fontos vitamin található. Gazdag B1-, B2-, C-, H- és E-vitaminban, ásványi anyagok közül pedig káliumot és kalciumot tartalmaz, ezen kívül olyan enzimek is vannak benne, melyekre a sejteknek szükségük van az energiatermelésre. A réz mint nyomelem elengedhetetlen a növekedéshez és a fejlődéshez. A B-vitaminok létfontosságúak szervezetünk idegműködése szempontjából. Az E-vitamin és a C-vitamin a leghatékonyabb antioxidánsok, az E-vitaminnak kedvező hatását az immunrendszerre, szerepét a rák, szív- és érrendszeri betegségek megelőzésében vizsgálatok sora mutatta ki.
Tökmag
E- és C-vitaminban gazdag. Rengeteg benne a magnézium és kálium, ugyanakkor antioxidánsokkal is bővelkedik. Lecitinben, enzimekben gazdagok, ezáltal csökkentik a koleszterint, továbbá hashajtó és féregűző hatással is rendelkeznek. A magok cinket, magnéziumot és foszfort is tartalmaznak, ezáltal visszaszorítják a vérben raktározott zsírok mennyiségét, rendezik a hormonháztartást. A tökmag-kúra hatékonyan kezeli a prosztata-problémákat, az álmatlanságot, és enyhíti a vashiányból fakadó panaszokat is. A kezelés ugyanakkor távol tartja a csontritkulást, és megelőzi a prosztatarákot. A tökmagokból kivont olaj tisztítja a szervezetet, és nyugtatja a felzaklatott idegrendszert.
Tudtad? Az ásványi anyagokat és a nyomelemeket alapvetően az különbözteti meg egymástól, hogy milyen mennyiségben vannak jelen a szervezetben. Az ásványi anyagok nagyobb mennyiségük okán viszonylag könnyebben fellelhetők, a nyomelemeket azonban csak nyomokban lehet kimutatni, azaz nagyon kevés van belőlük testükben. Innen ered az elnevezés. Az ásványi anyagokat nevezik makroelemeknek is, a nyomelemeket pedig mikroelemeknek.
JÓTANÁCS
Minél több lúgosító élelmiszert és folyadékot fogyasztani! Tartózkodjunk sokat a napon, a friss levegőn, igyunk minél több tiszta ásványvizet, szedjünk vitaminokat, ásványi anyagokat és nyomelemeket — megfelelő mennyiségben, és ügyeljünk emésztésünk kiegyensúlyozottságára! A székrekedés során ugyanis tovább pang a béltartalom, és ez is elsavasodást eredményez. Olyan rendszeres mozgást válasszunk, ami alaposan meg is izzaszt! Az izzadással számottevő mennyiségű savat választhatunk ki szervezetünkből! Izzadás hiányában ezek a savak bent rekednek, és elraktározódnak. Napi egy óra izzadásra van szüksége a szervezetünknek. Tartsunk rendszeresen savkiválasztást segítő salaktalanító napokat, heteket, akár INFRASZAUNÁZÁSSAL, HYPOXIZÁSSAL, TESTTEKERCSELÉSSEL, ZSÍRÉGETŐ MASSZÁZZSAL, és lúgosító diétával!